Már meg sem mertem nézni, mikori az legutóbbi bejegyzésem hihihi :P
...Haha :) Mégis megnéztem. Csak hogy tudjam, hol is fejeztem be a sztorizgatást :) Tettem egy könnyelmű ígéretet, miszerint tartok élménybeszámolót a június első hetében megejtett kéktúráról. Nos! Oly rég volt már :) Jó volt, szép volt, rövid volt. A lábam az első hosszabb nap után a harmincikszedik km-nél bekrepált, úgyhogy sehova tovább. Így jutottunk le Valkonyára és ott töltöttük az elköv 1 hetet. Igazi pihi volt emberek és civilizáció nélkül az isten háta mögöttön még egy kicsit túl. Fasza volt. 1-2 képecske itten e. Több szót erre itt nem is pazarolnék, akit érdekelt a sztori, már 26X hallotta élőben.
A kecó kész lett. Erről még mindig nincsenek fotók, pedig sokan nem látták még, akik kíváncsiak rá. Zolcsal remek munkát végeztünk. Igazán jóleső érzéssel néztem körben, mikor az utolsó ecsetvonások is megvoltak és megkönnyebbülés lett urrá rajtam. Miért is? Azért mert már a sírógörcs kerülgetett, ha mégegy adag gipszet ki kellett kevernem :) De fasza lett. Tényleg! Azóta persze folyamatosan buli van otthon, vagy ha nagy buli nem is, tuti sörözik ott valaki heti 1-2 alkalommal. Pörög az élet.
Alhana tábor ugyan elmaradt, de a sástói fesztivál fíling nem. Zaj Feszt. Szar zene, vicces fekete emberek, itt nem ehez vagyok szokva, de zseniális volt. A srácok lementek már hétfőn színpadot építeni töttörö-töttörö, engem meg evett otthon egyedül a fene, úgyhogy szerda este utánuk is mentem. Asszem örültek, hogy egy laza vacsit is össze dobtunk nekik Pankival :) Vicces volt. Főleg délután fél3kor közölnünk a srácokkal, hogy mi megyünk aluszni egy incifincit, mert aljasmód leittasodtunk :D Sebaj, este folyt köv :) Erről képek itt. Ami még említésre méltó, hogy vasárnap este színpad lebont, kamionba bepakol (itt mi csak szórakoztunk, férfimeló :P) kamion elindul, mi 2 kocsival mentünk utánuk. Hát persze, hogy amint Gyöngyöst elhagytuk, lerohadtunk. De meglehetősen tréfás dolog volt onnan vontatva haza jutni :D
Aztán voltunk még SZIN-en. Rég nem járok már nagy fesztiválokra. Leginkább, mert nincs kedvem. De ez zseniális volt. Rég éreztem magam ilyen jól. Még azzal együtt is, hogy begyulladt a szemem és szenvedtem a portól, naptól, széltől, mint a kutya. Guano Apes gyermekkori kedvencem volt, nagy élmény volt látni őket. Köszönjük a Kecskeméti pálinkaháznak, hogy hozzá járultak a jó hangulathoz :D
Aztán volt még sok vicces party otthon is és nem otthon is. Csináltam EOX féle steak-et pölö. Mondhatom zseniális. Szokták "nyalni a hátsómat" a kajáimért, de erre még én is azt mondom, hogy zseniális. Kösz EOX :D Rég ettem betegre magam, a saját főztömből meg még soha, de sikerült :) Persze Zolcs munkája is benne volt. Együtt szoptunk a 3.5 kg bélszínnel, mikor le kellett hártyázni és 5 napon keresztül minden reggel ő látogatta meg a pácolt husikákat :) Tényleg jó kaja.
Jövőbeli kilátások? Elég szarok. Kivásárolom a kecóból öcsémet. Ez hitel a nyakamba. Erőteljes melókeresés, hogy ne kopjon föl az állam. Ettől kicsit félek. Közeli tervek: 29-n föllépünk a Dürer kertben a Skyclad-el. Nagyon várom már. Nekem ők etalon a folk világában.
...és ami most fontos nekem :) Gyarapszik a "család" :) Zolcsot sikerült rábeszélnem, hogy fogadjunk örökbe egy kiscicát :) Ma érkezik a is vörös. Már szinte mindent megvettem, amire első körben szüksége lehet. Tök jólalusztam az éjjel, de folyamatosan róla álmodtam :) Icipici babókacicóka :) Oly kis tündéri :) Eléggé aggódtam, hogy Zolcs hiába mondta rá az áment, teher lesz neki vagy nem fogja szeretni vagy egyszerűen csak tök közönbös lesz és leszarja. Tegnap azért azt hiszem, meggyőzött, hogy de, szeretni fogja és persze hogy legyen cica. Az persze letisztázott, hogy én fogok róla gondoskodni. Nem nagy kaland. És ő jó lesz és édike és úúúúújdefogomszejetni :P Pockok természetesen stabil és cica által kinyithatatlan ketrecben. Már most látom lelki szemeim előtt, hogy cicóka ül a ketrec előtt órákon kerestül kétségbe esett szemekkel, hogy izeg-mozog 2 is szőrcsimbők és ő nem férhet hozzá :D Neve még nincs. Zolcs szerint legyen Béla. Dehát kislány. Nem lehet Béla. Mindig szar voltam nevek kitalálásában. Bár még csak a WOW karaktereknek kellett nevet adnom, de arra pont szarok, a cicának kéne valami hozzá illő. Ha van ötlet, várom szeretettel. Vörös-fehér cirmos, kilány, bájosan buta arca van :) Szóval szeretni való. Ehez illő nevek sorait várom :)
A magánéletemben semmi változás. De most elvagyok. Néha és hál istennek tényleg csak néha vannak holtpontok, de hamar elmúlik. Sosem szerettem siratni magam, most sem teszem. Lassan 7 év egyedüllét, de valójában sosem voltam egyedül. Jó emberek vesznek körül. Szeretem őket és hálás vagyuk minden szavukért és ölelésükért :) És van egy zseniális kis házimajmom is, aki ha akaratlanul is de zseniálisan ért hozzá, hogy ne legyen szar kedvem :) Hihetetlen figura. Én nem is tudom, mi lenne velem nélküle :D Szóval alapvetőem ninden rendben. Már nem siettetek semmit. Most ha minden jól megy, megint elkezdek tanulni. Most már muszály alapon. Ezt valahogy magamra kell eröltetni, másképp nem megy. De hát majd ez is megoldódik :)
Apáékkal minden ok. Hannu betöltötte kőkemény 6. életévét :D Annyira kis cuki hercegnőcske :) Világ legszebb hugicája :) Bencike meg zseniális karakter lett. Ő is mindjárt 4 éves. Igazán vicces kis krapek.
Hát nagy vonalakban ennyi. Fél év múlva ismét :D:D
Asszem kicsit meghalt a blogom az elmúlt közel fél évben. Nem épp azért, mert nem volt mit megosztani, hanem mert talán túl sokminden történt és valahogy mindig nehezen szánom rá magam, hogy körmöljek a sztorikkal :) Na jó, tök lusta vagyok én ezekre a dolgokra :) Na de hol is kezdjem, ha már itt vagyok.
Pihen a The Band. Hogy meddig? Tök jó kérdés. Nem oszlunk meg ilyenek, erről szó sincs. Felveszegetünk a magunk kis kényelmes tempójában. Tök jók lettek az új nóták. Az előző albumhoz hasonlítva, sokkal dinamikusabbak, több bennük az élet, változatosak és itt ott még g*ci nagyot is ütnek. A felvételek mellett Rokkker nekiállt asszonyostul építkezni, én meg lakásfelújítani. A többiek meg egyén hasznos programokkal vannak ellátva. Azt viszont el kell ismernek, hogy annak ellenére, hogy dög fáradt vagyok és úgy érzem, ez a lakás egy feneketlen teknő, csak az időt és a pénzt viszi, rohadtul hiányoznak a próbák, a koncertek és főleg a srácok. Lassan szinte semmit nem tudok róluk. 1-2 e-mail váltásból tudom, hogy még élnek egyáltalán. Na de ez is változik majd idővel. ....remélem. Na mind1, szóval lényeg a lényeg, nem szűntünk meg létezni, csak pihi van :)
Hát az elmúlt fél évben történt más egyéb is azon kívül, hogy a zenekarral pölö semmi nem történt :) Voltam sok bulin, koncerten, ismertem meg új embereket, találkoztam rég látott ismerősökkel, a sűrűn látottakat még sűrűbben láttam, vagy épp egyre kevésbé. Voltunk kisebb társasággal Lillafüreden elverni az üdülésicsekkemet. Az is fasza volt. Képek itt. Ennél meszebbre persze nem jutottam, na de majd most. Egy ideje már elterveztük, hogy elhúzunk kéktúrázni és ez most megvalósulni is látszik szombattól. A terv Szentgyörgyvölgytől a már már törzshelyünké vált Valkonyáig, ahol már egy nagyobb társaság vár majd minket 5-én és belefekszünk egy 3 napos buliba. Strand, bogrács, pia sötöbö. Jól jön már egy kis lazítás az elmúlt másfél hónap hajtását tekintve. Napközben meló, a nap hátralévő részében és hétvégéken lakásbontás. Igen, fáradt vagyok és kell, h elhúzzak innen egy kis időre :)
Előkerült egy olyan barát is, akivel jó ideje nem voltam képes kommunikálni, volt pár fájó pont, de egy év távlatából jó volt ismét látni és jó volt tényleg barátként kommunikálni minden hátsó szándék és érzés nélkül, ami eddig igazán sötét pont volt a "kapcsolatunkban". Ezt köszönöm az életnek, vagy a sorsnak, vagy mit tudom én minek vagy kinek :) Ehez valszeg hozzá tartozik az is, hogy egyre inkább megbocsájtó vagyok az emberekkel szemben. Persze mindemellett van, akitől több szemétséget kaptam, mint azt vártam volna, még ha figyelembe veszem az iszonyú szar hozzá állását a dolgokhoz és főleg az emberekhez, úgyhogy ő kapja be, de alapjába véve ki vagyok most békülve a környezetemmel, még ha vannak is surlódások és nem épp kellemes pillanatok, na de hát az élet ugye nem fenékig tejfel :)
Lettek új házikedvenceink. Illetve leginkább Zolcsnak. A tapasztalat azt mutatja, ha az én tulajdonomba kisállat kerül, az sokáig nem húzza sajna. Úgyhogy egyszer csak haza állítottam kispocokkal és terráriummal és Zolcs kezébe nyomtam, hogy mindent nagyon sajnálok, de erre nekünk szükségünk van :D hamarosan egy aput is kapott anyu. Ennek a végeredménye 7 incifinci kispocok lett :) Ííííírtó icipicik és most már aranyosak is. Az első pár napban csak aprócska kis ráncos virslikhez hasonlítottak. Javul a helyzet :) Már most tudom, ha túl kell adni rajtuk, a szívem fog bele szakadni, de meg kll értenem, ha ezt nem tesszük meg, pár hónap alatt ellepnek minket a minihörikék :) Azért vicces, hogy épp ma töltöm a 29-et és most érzem előszőr, hogy érett vagyok egy rágcsáló tartására egyáltalán :D Kezdek lassan igazat adni öcsémnek, hogy mind érzelmileg, mind mentalitásilag örök kölyök vagyok és a fejem lágya sosem nő be. Ha eddig nem tette, miért most tenné :) Szóval van két Dzsungáliai törpehörink és nekik 7 db incifinci babója. Szép nagy család. Nagyon szeretjük őket. Igazi kis eszetlen jószágok. Megunhatatlan viselkedést produkálnak nap mint nap. Most egy kicsit sajnálom őket, mert amióta csináljuk a lakást, kicsit el vannak hanyagolva. Az esti futtatások elmaradtak és akkor foglalkozunk velük, amikor ki kel lganézni, vagy enni kell adni nekik. De ez változni fog ismét, ha kész a lakás és lélegzethez jutunk kicsit :)
Apáék és babókáim jól vannak. ...asszem. Őket is rég láttam már és eszeveszetten vágyom kicsi tesók ölelésére :) Ennek hiányát nem lehet megszokni. A világ legzseniálisabb kölykei :) Ma végre, még ha csak 1-2 órára is, de láthatom. Hihetetlen, hogy egy kisember mennyi szeretetet és jóságot tud adni másoknak. Mindemellett agyon viccesek is. Sőtt, egyre inkább viccesek :)
...és íme Béláinkról 1-2 kép :
Csőlakó kisbéla
Zseblakó nagybéla
Béláink
Kisbéla
Kisbéla
Kisbéla
Icipici béla ...belőlük van most 7 :) már-már focicsapat :D
...és maga a lakosztály :)
Na jó, kicsit felmentem a blogot a "nyaralás" alól. De ez leginkább csak annak köszönhető, hogy felettébb kevés munka kedvvel rendelkezem. Amúgy sincs ínyemre szilveszter napján eljátszani az igavonót.
kezdeném azzal, hogy IGAZÁN BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK ÍGY UTÓLAG ÉS IGAZÁN BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT ÍGY ELŐRE!!! :)
Kezdeném azzal, hogy egészen meglepően nem akartam megdögleni december havának első 2 hetében. Pedig ilyenkor már rettenet hülyék az emberek és a halálfélelem fog el, h aki kell tennem a lábam az utcára. ...és persze, hogy előre örültem. Szenteste előtt 2 nappal mindent bepótoltak. Még a kisboltba sem mentem le kenyérért, mert tuti ott döglök meg. Melóból 40 perc helyett több mint 1 óra alatt jutottam haza. Nem volt egy szar ötlet viszonylag korán megvenni az ajándékokat :)
Szenteste: idén én nyertem meg magamnak a vacsora elkészítését és a család megvendégelését. Hihetetlen jó döntésnek kell minősítsem, hogy kivételesen nem 18 fogásos kajával készültem. Volt husileves, süt kacsa vajas tepsis krumplival meg gyümölcstállal. Meg a szokásos sütik innen-onnan. Jól laktunk, de betegre nem zabáltuk magunkat és az elköv napokban sem rohadt rám a maradék. Néha olyan, mintha már majdnem tudnék 15 embernél kevesebbre főzni. Szóval a kaja jó volt, ajándékait mindenki megkapta, nálunk is és este idösapáéknél is, szokásos ökörködések is lefutottak és viszonylag gyorsan el is fáradtam, úgyhogy este alig vártam, hogy ágyba kerüljek. De persze még csak nem is a sajátomba, mert Zolcs haza utazott, úgyh én gyorsan ki is béreltem a szobáját a nagyképernyős tv-vel együtt 2 napra punnyadós mozizós céllal :P Így utólag is kösz kedves Zolcsi :D
26-án házikedvenc is haza jött meg este Bazs meg Dorka is átjöttek társasjátékozni. Nos 2 játék megfejtésének ugrottunk neki, mindkettő inkább kevesebb mint több sikerrel ugrottunk neki, úgyh nekünk csajoknak maradt a kirakó, a srácoknak meg a pálinka kinnt a konyhában, majdan a zseniális Southpark, amit alapjába véve szeretek, de ez egy űberdegenerált epizód volt.
27-e volt a mi igazán vicces napunk. Reggel gyorsan elugrottunk a Pólusba ajándékokat venni, mert a cimbikkel a karácsonyozósdi még csak ezután következett. Első utunk a játéküzletbe vezetett természetesen, mert hát mindenkinek borzasztó "hasznos" dolgot szerettünk volna begyűjteni. Ez sikerült is :D Ennyi szart összevásárolni, mint ami mi Zocsival, sztem bőven tanítani lehetne :D Azért persze mindenképp vennem kellett egy 1500 db-os kirakót. Sajnos muszály volt. Ott kiáltozott le a polcról, hogy "Kátye! Vigyél haza!!!" Úgyhogy haza vittem :) Nos, játékbolt után irány a MediaMarkt. Itt vettünk egymásnak egy db kv-főzőt karácsonyra, mert Zolcs nem annyira képes használni a kotyogós főzőt :D Tök ügyes gyerek, ha gombokat kell nyomogatni, ász, de ha manuálisan működik valami, az nála megakasztja a projektet :) Így került értelmes ajándék is a fa alá :) No de haladjunk is kicsit a sztorival. Haza értünk, csomagoltunk, Malac meg Rita megérkeztek, ajándékoztunk. Természetesen a kv-főző mellé kicsomagolós meglepetés ajándékkal is kellett készülnöm Zolcsnak. Olyannal, ami lehetőleg használhatatlan, de ha lehetm akkor vicces is. Íme! Mint a felvételen látható, jó Malacunk is hasonlóan értelmes bigyóval lett megajándékozva asszonypajti által :) Nos persze a bosszú nem marad el Z részéről, én is megkaptam a magam csomagját benne egy vörös parókával, nyuszifülekkel, nyuszifarokkal és csokornyakkendővel. Mindezt azzal a célzattal, hogy szilveszterre kötelező megjelenési formám, hogy nyuszi legyek. Persze én ezt gondolatban már tovább is fejlesztettem é sközöltem vele, hogy ennek bizony megvan az ára. A nyuszijelmez mellé némileg ribancnak kell öltöznöm, méghozzá, ha már tőle kaptam a füleimet, az ő ribancának, úgyhogy még begyűjtök egy helyre kis ostort és körbe kergetem a klub körül :D Istenem, de szép is lesz :D Szóval vidáman telt el ez a nap is :) Este még azért lementünk Malacékkal Dunaújvárosba a koncertjükre. Mókássá csak akkor vált a sztori, mikor beléptünk a buli helyszínére és láttam a saját lélegzetem. Minekután a kabátot rutinosan a kocsiban hagytam, megvédvén a cigaretta és szesz keveredéséből adódó penetráns szagtól, gyorsan nekiálltam italozni, gondolván, majd megvéd engem a folyékony kabát. De bizony igen vastag kabátra volt ott szükség. Még csak véletlenül sem jutott eszmbe, hogy nekem biza másnap koncertem van, nem kéne nagyon kiütnöm magam, de még ha csak meg is környékezett eme nemes gondolat is gyorsan elhesegettem, hogy "Áhh! Mi bajom lehetne ennyi kis piától!". Az ennyi kis pia volt 8 whisky, 1 apsint és a klubban még egy pálesz. Néha megüthetne valaki úgy barátilag. Na mind1. Azért túl éltük és még Bazsmeg Dorka is megkapták éjjel a maguk kis értelmes ajándékát tőlünk :)
28-a juhú: Hogy ezt a napot miért vártam, azt nem tudom, mert a koncertünk kezdésének időpontja 29-e hajnal. 2 opció van. 1: alszom estig és akkor birom a bulit, nem alszom el a színpadon, nem vagyok mosott szar, viszont sokmindenről lemaradok. 2: nem alszom, de otthon ülni sem bírok a seggemen, úhyogy bemegyek a klubba, leiszom magam, jót bulizom, majd koncertkezdésre kifekszem, de legalább egy csomó mindenben részt vettem. Ennek az a hátránya, hogy kitekerik a srácok a nyakamat. Nos én nem akartam nyakontekert lenni, úgyhogy nekifutottam az első opciónak. 1 óra szenvedés után inkább kimásztam az ágyamból, összeszedtem magam ésmentem a klubba. természetesen tök másnapos voltam, erre a megoldás pedig: "Kutyaharapást szőrével". Whisky! Nem kevés. Viszont büszkén mondhatom, hogy nem tettem magam talajra, szinte minden koncertből láttam valamennyit és még a sajátunk is igázán jól sikerült. Illetvea teljesítmény sztem szar volt, de hangulat zseniális volt :) Utólag is kösz minden segítséget és munkát kedves Bazs, Zolcs és Bálint. Tényleg jó kis buli volt.
29-t végig döglöttem. Illetve döglöttem, aztán főztem, aztán kirakóztam viszonylag sokáig, majd megint döglöttem. Hál istennek a sörről nagyvonalakban leszoktam, így kevésbé vagyok másnapos. Tegnap már dolgoztam. Most is itt senyvedek. Remélem, ma szilveszterre való tekintettel, nemre való tekintet nélkül mindenkit előbb haza engednek. Tudnám értékelni. Na menek, dolgozom is egy kicsit, legyen már némi látszata, hogy itt vagyok. Bár főnökasszonnyal úgy kezdtük a reggelt, hogy munkakedv kevesebb mint valaha és lehetnénk akár máshol is mint itt az irodában. Fúúúj de szánalmas kis helyzet ez :D Na de este-éjjel-reggel kirúgok a hámból tisztességesen. Ha még élek, talán blogolok egy kis élménybeszámolót is :)
Jó bulit mindenkinek, aki meg punnyadósra tervezte, hmm... bolond egy gondolat... jó punnyadást :P
Hűűűű de rég írtam már. Nem mintha nem lett volna, egyszerűen csak ha kedvem lett volna, akkor időm nem, ha időn volt, akkor affinitást nem éreztem a körmölésre. Sokszor gondolkodni nics kedvem, mi történt velem a Skyclad koncert óta. Pedig igazán nem unatkoztam :) Uncsi dolgokat hagyom a pokolba. Jártam a nyáron nagymamánál. ...már megint. Lassan rekordot döntök. Idén már másodszor. Jó volt. Azt leszámítva, hogy Bencus szétcsapta az állát és kórház + 3 öltés lett a vége. Ebből voltak kisebb bonyodalma, én pölö vele együtt zokogtam. Ő a fájdalom és a sokk miatt, én pedig rettentően sajnáltam és aggódtam manóka miatt. Rendbe jött, szépen begyógyult, ügyes gyerek. Dolgoztam egy keveset a kluibban is, most már csak beugrós vagyok, ha valaki lerohad, vagy nagy buli lesz és 120 %-os létszámmal kell gályázni. Megcsináltuk Marcika 30 szülinapi buliját meglepi jelleggel. Vicces volt, sokat nevettünk, tényleg nagyon jól sikerült. Játszottunk egyet Szarkafarkástól az Avalonban is Reneszánsz napon. Semmi jóra nem számítottam, ennek ellenére fullosra sikerült a buli. Nem tudom, sikerült-e már ilyen jó koncertet összehoznunk. Még pécsi rajongóink is voltak, amire végképp nem számítottunk. Kösz mindenkinek. Megünnepeltük Hanni kőkemény 5. szülinapját és Bencike névnapját. Tök arik voltak :) Szuperkölykök :) És igen!!! Megvolt a nagy nyaralás is :) Görögország - Makrighialos. Kis halászfalu, de annál bájosabb és elbűvölőbb. Egyáltalán nem éreztem magam idegennek. Mindenki nagyon kedves volt és közvetlen. Fürdeni nem nagyon fürödtünk a tengerben, tzalán 2X. Sajnos elég szar időt fogtunk ki. Elég sokat esett és hűvös is volt. Éjszaka kifejezetten hideg. Viszont miiután elég sokat túráztunk, ez az idő erre pont megfelelő volt. Első 2 nap pihi, kipakolás, ismerkedés a hellyel, quad bérlés és quadról lerepülés, egy kis strand (itt még nem volt zimankó). Harmadik nap Meteora sziklák és a kolostorok. Monumentális és gyönyörű. Nem írok le mindent részletesen, mert itt ülhetnék holnap estig, majd dobok föl pár képet. Negyedik nap Skiatos sziget. Zsúfolt kis várroskája van kis fehér kocka házakkal és zsúfolt bazársorral. A strand része állítólag az ország 2. legszebb strandja. Tényleg nem szar. Szinte fehér homok, sehol egy kavics, sehol egy kagyló, sehol egy darabka leszakadt hínár, vagy kifeküdt medúza. Viszont van kristály tiszta víz és selymes fehér homok... meg hideg sör :) Ide buszoztunk és hajókáztunk kisebb viharban. Rendkívül izgalmas és szórakoztató volt :) 5. Nap az Edessát néztük meg, a vízesések városát. Innen Nausába mentünk pisztrángot enni. Én ezt kihagytam. Nem rajongok a pisztrángért, főleg ha rámkacsint még ropogósra sült állapotban is. Maga a városka tetszett viszont. Edessa és Nausa is tele volyan hatalmasta nőtt platánfákkal, melyeknek be lehetett bújni a törzsébe. Hatodik nap Athénba látogattunk. Ez kicsit hosszú volt. 8 óra oda, 8 óra ott, 8 óra vissza. Itt megnéztük az olimpiai csarnokot, Árész szikláját, ahol az első bírósági tárgyalások folytak, az Akropoliszt, Pallas Athéné és Poszeidon templomát az olajfával, a Dionysos színházat és a nagyszínházat, a görög agórát, az újonnan épült, stílusban megegyező múzeumot. A látványosságok gyönyörűek, még ha a törökök és a brittek túl sokat nem is hagytak ott, de a belváros csak egy zűrzavaros, koszos, zsúfolt város. Egyszer látni kellett Athént, a városon kívül tényleg minden lélegzet elállító volt, de a maga a belváros egyáltalán nem tetszett. Éjjel haza érvén még Kátyáék rávettek egy kis bulira. A parton volt egy icipici diszkó és a csajszi magyar estet tartott nekünk, úgyh elmentünk táncolni. Jó volt, de elég volt annyi, amennyit ott voltunk. Másnap punnyadás, a kirándulások részleges kipiohenése, az élmények feldolgozása, már amennyire ez lehetséges. Este pakolás, készülődés a másnap délutáni 18 órás hazaútra. Indulás napja -mit ad Isten, verőfényes napsütés, 50 fok- punnyadással telt. Kitespedtünk a partra aszalódni kicsit, ha már egész héten nem volt rá lehetőségünk. Szóval összegezve a dolgokat: szar időnk volt, hideg volt, rengeteget túráztunk, pihenni nem sikerült, de élményekkel teli a zsák és jól éreztük magunkat :) Ide még visszatérnék egyszer csak úgy pihenni :) Hazaérkezés után szombaton nekiálltunk Öcsikét kiköltöztetni. Nem gondoltam volna, hogy ennyi cucca van. És állítom, h többet kiszanáltunk, mint amit átvitt Judithoz. Örülök, h nem csak én élek gyűjtögető életmódot. A héten Ági is távozott. Új lakótárs, új élet. Olyan vagyok már ebben a lakásban, mint egy régi bútordarab. Úgyhogy úgy döntöttem, frissítünk kicsit a dolgon és kifestem. Durva színeket akarok. Nagyon durvákat. Aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. Szóval tényleg zajlik az élet. Nem mondhatnám, hogy nagyon unatkoznék. Azt nem bánom, hogy sokminden változott körülöttem így hirtelen, kellett már egy kis vérfrissítés. Öcsémet azért kicsit sajnálom, hogy elköltözött. Az jó, hogy az asszonyhoz, boldogságosság. Nagyon fog hiányozni. Azt hiszem, talán jobban ragaszkodom hozzá a kelleténél. Mindig tudtam, hogy nekem nem lesz könnyű elválni tőle, azt még nem tudom, mennyi idő lesz megszokni. Jobb testvér, mint bárki is gondolná. Remélem, vigyáz rá asszonypajtás :)
...jah, hugom 2 keréken tanul bringázni. Rettentő vicces és aranyos. Időnként beborul a susnyásba, itt-ott leradírozza magát, de büszke vagyok rá, tök ügyes :)
Még mindig nem sikerült földet érnem a Skyclad koncert óta. Azt sem gondoltam soha, hogy játszanak még kis hazánkban, azt meg főleg nem, h mi velük egy színpadon és hogy személyesen is megismerhetem őket. Nehéz észhez térni, de nem is biztos hogy akarok. Nagy löketet és energiát kaptam. Több lett számomra, mint egy kedvenc zenekar. Ki akarok menni hozzájuk és ott is látni őket. Sőtt!!! Mekkora fless lenne nekünk ott játszani velük :P
Elég rég fordultam meg itt utoljára, talán mert nem volt mondanivalóm, vagy mert volt, de nem éreztem úgy, hogy meg kéne osztanom bárkivel is, még ha az csak a blogom is. De a hétvégén hatalmas dolog történt velünk. Az eddig sem volt titok, hogy sikerült bejutnunk a pécsi Folk&Roll fesztiválra, ahol a számunkra egydülálló, a mérföldkő, a példakép, ha lehet így fogalmazni, maga a folkmetál, a Skyclad lépett föl. Én 8 éve találkoztam velük a WigWam-ba, de akkor még nagyon az ipar elején voltam, szinte kölyök. "Zenei továbbképzés" címén mentem el a koncertre, úgy, hogy azt sem tudtam még, mi a Skyclad. Azóta etalon lett. De nem csak az én számomra :) Szóval eljött a nagy nap. Egy színpadon velük. Rettentő ideges voltam koncert előtt és főleg közben. Az aztán bőven rástresszelt a dologra, hogy félúton bejöttek meghallgatni a koncertünket. Hál istennek most nem csak én paráztam, a srácokban is, életükben talán előszőr benne volt a drukk. A koncert önmagában szerintem nem volt űber, volt már sokkal jobb produkció is, de ha már mégis meghallgattak minket, Skrew gyorsan oda is ment beszélgetni velük. Nekik tetszett a koncertünk és a zenénk. Már hogyne lennék büszke erre :D:D Na de!!! Tom megjegyezte nekik, mik ők a mi számunkra és hogy jópár nótájukat játszuk feldolgozásként. Kérdezték, hogy miket, egymásra mosolyogtak és megkérdezték, mi lenne, ha a koncertjük után játszanánk nekik Skyclad-et vendégzenészekkel... mondjuk velük :D Padlófogás, hanyadt borulás, sötöbö. Most képzelje el minden zenész kolléga, hogy együtt zenél a legnagyobb példaképével. ÚÚúúúúr Isten. Az érzést sem leírni, sem elmondani nem lehet. Sajnos elég nagy csúszás volt koncertek tekintetében, úgyh annak ellenére, h már a szervezővel is le volt zsírozva, erre nem jutott idő, de már maga a felkérés is írgalmatlan nagy megtiszteltetés. Persze rosszul semmiképp nem végződött az este. A srácok hatalmas koncertet toltak. Áradt belőlük az energia és a jókedv. Hatalmas buli arcok. Kommunikálnak a közönséggel, az előadásmód és a feeling hibátlan. George, a hegedűs csajszi valami elképesztő módon táncolta végig a koncertet muzsikálás közben. Páratlanul kedves csaj. Ez is azon élmények közé fog beíródni kicsiny életem során, amit soha nem vehet el tőlem senki. Na de koncert után folytatódott ám az éjszaka. Kérdeztük, nincs-e kedvük sörözni velünk. Jött a válasz, h náluk biza van még egy üveg JimBim, úgyh nem térnének még nyugovóra. Hál Istennek isznak úgy, mint mi :D:D Na még akit sikerült szívembe zárni eme izgalmas és szórakoztató ivászat közben, Mr. Englis, a basszeros. Ez a Graeme gyerek tök ari, tök szórakoztató és tök vicces. Tommal egész jól elbaromkodtak. Tök jó volt nézni és hallgatni őket :D Azt hiszem a rózsaszín köd és a lebegés a föld felett jelen helyzetünkben tök érthető :)
Tulképp az egész este egy teljes kerek egész volt. Minden zenekar példátlanul jó koncertet adott, új kedvenceket ismertem meg, új folkos stílusokat és végre olyan közegben voltam, a ahol csak folk volt és senki nem akarta politikával összekötni, élvezte az estét mindenki felhőtlenül. Ha néha elfelejteném, miért játszuk azt amit, visszagondolok erre az estére és érteni fogom. Bár remélem, hogy soha nem fog bekövetkezni... mármint a felejtés :) Szeretem a srácaimat, szeretem, amit csinálunk és most kaptunk egy nagy löketet, remélem, sokáig kitart majd.
Sokmindenkinek tartozunk köszönettel ezért az éjszakáért. Első sorban Szebinek , a szervező srácnak, aki lehetőséget adott nekünk a fellépésre és hatalmas koncertet adott a Virrasztók nevű formációjával és borzasztó nagy kösz a Skyclad-nek a felejthetetlen élményért és hogy megismerhettük őket személyesen is, nem csak mint zenekart.
...majd szólok, ha már földet értem :D
Fotók a Folk&Roll fesztiválról. Teljes galéria hamarosan a Sacra Arcana honlapján.
Sacra Arcana
Dream Team :)
Virrasztók
Skyclad
George és Graeme
Skyclad & Sacra Arcana
Hegedűs csajok
...basszeros fickók :)
Dobosok gyöngyei
...no meg a gityósok
Mr English... tök ari :)
Dream Team borul... itt már nem állapítom meg, h tényleg ekkora marhák, vagy tényleg ennyire bebasztak :D:D
Hollári-hollári-hó
RSS